A református templom kertjében áll.

Avatás2009. augusztus 8.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
TundeK62
2020.01.20. 17:24
Kálvin János, a bihari református templom kertjében álló szobra, hiába voltam ott közel tíz éve, teljesen elkerülte a figyelmemet.
Csak 2017 márciusában láttam meg a mellszobrot. A partiumi szobrok forrásaiként használt könyvben is benne van az alkotás: https://www.kozterkep.hu/adattar/konyv/208 :152–153. p.
A könyv alapján megvan az alkotó is, egy szászrégeni szobrász, Jorga Ferenc.
A szobrot Bölcskei Gusztáv debreceni református püspök, és Mikló Ferenc esperes leplezte le.
A mellszobor életnagyságú.
Benkő Gabriella Emese
2024.05.29. 12:09
"Kálvin emlékév képekben:
2009. augusztus 8-án a Királyhágómelléki Egyházkerület két egyházközségében, a bihariban és a nagyszántóiban Kálvin-szobrot avattak. A Jorga Ferenc szászrégeni szobrászművész által készített és a Kovács Gyula csokalyi szoboröntő által bronzba öntött mellszobrot mind a két Nagyváradhoz közeli településen a templomkertben állították fel. A szobrászművész az alkotást az 1990-es évek közepén az Erdélyi Egyházkerület akkori püspöke, Csiha Kálmán (1929-2007) részére gipszből készítette el. A két szobor közül elsőként a nagyszántóit Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke avatta fel. A szobrász az idősödő reformátort hagyományos ruházatban, magabiztos, erőt sugárzó fejtartással ábrázolta." [1]
Források:
[1] Avatás: Reformátusok Lapja, 2010.08.15. (54. évfolyam, 33. szám) 6.oldalon.
Előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/ReformatusokLapja_2010/?pg=437&layout=s

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bihar (Biharia)
Feltöltő
Azonosító
314356
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.06.05. 19:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.05. 19:15
2017. március

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bihar (Biharia)
Feltöltő
Azonosító
314357
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.06.05. 19:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.05. 19:16
2017. március

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bihar (Biharia)
Feltöltő
Azonosító
314358
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.06.05. 19:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.05. 19:16
2017. március

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bihar (Biharia)
Feltöltő
Azonosító
314359
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.06.05. 19:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

314360
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.06.05. 19:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.05. 19:17
2017. március

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bihar (Biharia)
Feltöltő
Azonosító
314361

314362
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.06.05. 19:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.05. 19:17
2017. március

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bihar (Biharia)
Feltöltő
Azonosító
562221
Feltöltve
2024.05.23. 17:01
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/120 • 5.6mm • ISO67

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.05.23. 17:01

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bihar (Biharia)
Feltöltő
Azonosító
562222
Feltöltve
2024.05.23. 17:01
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/164 • 5.6mm • ISO53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.05.23. 17:01

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bihar (Biharia)
Feltöltő
Azonosító
562223
Feltöltve
2024.05.23. 17:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/120 • 5.6mm • ISO254

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.05.23. 17:01

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bihar (Biharia)
Feltöltő
Azonosító
562224
Feltöltve
2024.05.23. 17:01
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/252 • 5.6mm • ISO53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.05.23. 17:01
Összesen 11 fotó

Műlap története

épp most
A "Kálvin János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
6 napja
4 új fotót töltöttem a "Kálvin János" műlaphoz
02.24. 14:00
Megérintettem a "Kálvin János" alkotást
20.01.20. 17:24
TundeK62 publikálta "Kálvin János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.