Kápolnásnyék, Vörösmarti utca 31.

Angol cím:Reclining Torso

Kápolnásnyék
Vörösmarti utca 31.
A Vörösmarty emlékház és a Liszt Művészház mellett.

Avatás2024. május 3.
Készítés2008

Nem köztéri:Múzeum területe
Göröntsér Vera
2024.05.11. 18:13
Nekem nagy élmény volt, amikor pár nappal a hivatalos avatás után sikerült meglátogatnom azt az új galériát, ami Szűcs László kőszobrász-restaurátor művész munkáit mutatja be.
Előzmény, a művész sajnálatos halálát követően a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola megvásárolta életművét és a Vörösmarty emlékház szomszédságában állandó kiállítást rendezett be. A galéria két zárt épületből áll, egyiket az alkotó arcképe, másikat tükrös felület díszíti. [1]
A két épület közötti nyílt területen több, összetéveszthetetlenül Szűcs-alkotás áll egyforma talapzaton, életművének jellegzetes, egyedi darabjai, absztrakt alkotások.
Ahogy a kapcsolt lapon Wehner Tibor szavait idézve már írtam, Szűcs László életművében alapvetően "két kiemelkedő tematikai, illetve stilisztikai gócpontot" lehet tetten érni, egyrészt "az organikus jellegű női testtel rokonítható torzó-szobrok", másrészt a"Möbius-szalag-plasztikák csoportját...."
A művész hamar áttért a kezdeti figurális ábrázolásokról "az erőteljesen stilizált, s hangsúlyosan az elvonatkoztatott kisplasztikák és kisszobrok plasztikai világába..:"
Itt, a 7-es sorszámot viselő alkotáson (mint címe is mutatja), egy torzót láthatunk. Gyönyörű, sík felületek és durván megmunkált részek váltakozásában "gömbölyded formák" jelenítik meg a művész által látott és láttatni kívánt alakot.
Wehner Tibor Bálványos Anna művészettörténészt idézi: "A kört, mint alapformát, általában a kerekvonalú formákat nőneműeknek tekintjük. Valóban Szűcs erotikus tartalmú szobraiban a nőiséget fogalmazza meg. [...] műveiből ugyanaz az ősi, elemi erő sugárzik, mint... az időszámításunk előtti 30. évezredben készült plasztikából. A primitív művész őszintén és közvetlenül reagál az életre, erőteljes kifejezési formát alkot mélyen gyökerező hite számára. Szűcs ugyanazzal a rajongással fordul a szép formák felé, ugyanolyan örömét leli a mintázásban, az anyag formálásában, mint őskori kollégája..." [2]
Források:
[1] Galéria alapítás, átadás, avatás: https://www.feol.hu/helyi-kultura/2024/05/uj-allando-kiallitasnak-helyet-ado-galeria-nyilt-kapolnasnyeken?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR1OJCbm5LhGxiDmzvaP4A2r8izHhADLGZlZrsCBZVjqqot4jMgojtuZHak_aem_AYEqeGeBaOP5jl584uw6dVQPsUe3jKn5WIZ9C-eqP-YZMygv1FEK4Cte9Zd_eSdUOGhXh6EtAXgWkIyWH3g7oswb
[2] Wehner Tibor: Az alkotó kéz és az isteni természet, Szűcs László szobrászatáról

Kapcsolódó
Álom
Kapcsolódó
Nincs megállás
Kapcsolódó
Vitorla II.
Kapcsolódó
Összenyomva
Kapcsolódó
Torzó

Cím alapján hasonló

"Fekvő torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560859
Feltöltve
2024.05.11. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/800 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.11. 15:53

"Fekvő torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560831
Feltöltve
2024.05.11. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.11. 15:51

"Fekvő torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560833
Feltöltve
2024.05.11. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

560839

560841
Feltöltve
2024.05.11. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

560834

560837
Feltöltve
2024.05.11. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

560843

560845
Feltöltve
2024.05.11. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.11. 15:51

"Fekvő torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560847

560851

560852
Feltöltve
2024.05.11. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.11. 15:53

"Fekvő torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560853

560854

560855

560856

560857

560858

560860
Feltöltve
2024.05.11. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1000 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.11. 15:53

"Fekvő torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560849
Feltöltve
2024.05.11. 15:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.11. 15:51

"Fekvő torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560861
Feltöltve
2024.05.11. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1000 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.11. 15:53
Összesen 21 fotó

Műlap története

19 napja
Göröntsér Vera publikálta "Fekvő torzó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.