Eternit lemez kompozíció

Budapest, XIII. kerület, Madarász Viktor utca 2.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
XIII. kerület, Madarász Viktor utca 2.
A Fiastyúk és a Madarász utca sarkán álló épületen volt az alkotás.

Felállítás2018
Felállítás1984

Ády
2024.05.15. 12:57
Egy másik alkotás adatait keresve találtam rá véletlen ennek is az adataira. Gondoltam felkutatom, de már elkéstem.
A Nyomdaipari Grafikai Vállalat budapesti székházát Váradi László (KIPSZER) építész tervei alapján épült a nyolcvanas évek elején.
Az épület díszítésére, a magasraktár parkolóra néző homlokzatára, egy nagyméretű eternit lemez kompozíció készült. A színes alkotást Fajó János festőművész készítette. Sajnos az alkotás színe az évtizedek alatt megfakult, így nem tudni milyen volt pontosan, talán kék, sárga, sötétbarna.
A székházat kb. 2018-ban lebontották, ami az utcaképekből derül ki, és új lakópark épült a helyén. Az alkotás így feltételezhetően elpusztult.

Itt említem meg, hogy volt az épületben még művészi alkotás, aminek sorsa ismeretlen.
A krómacél cégfeliratot is Fajó János készítette. Az étteremben Egriné Pogány Judit lámpái, a vezérigazgatói szobában Ortutay Tamás falburkolata volt látható. [1] [2]

"Új üzem Angyalföldön
1984. február 27., reggel 7 óra. Első munkásgyűlés a Nyomdaipari Grafikai Vállalat új, Thälmann utcai üzemének étkezdéjében....
... Nyolc órakor már mindenki elfoglalhatta munkahelyét az üzemrészekben, a raktárban, az irodákban. Tulajdonképpen ez a belső, és talán ezért bensőséges esemény jelentette a Nyomdaipari Grafikai Vállalat új, Angyalföldön felépített üzemének avató ünnepségét.... [3]
Források:
[1] Az épületről: Magyar Építőművészet, 1985 (34. évfolyam, 2. szám) 37. o.
[2] Fajó János életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/1194
[3] Épület átadó: Typographia, 1984 április (116. évfolyam, 4. szám) 5. o.

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Eternit lemez kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
560710
Forrás
Magyar Építőművészet, 1985 (34. évfolyam, 2. szám) 37. o.
Feltöltve
2024.05.09. 16:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 24.05.09. 16:44
Archív felvétel

"Eternit lemez kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
560703
Forrás
Google utcakép 2009.
Feltöltve
2024.05.09. 16:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 24.05.09. 16:41

560704

560707

560709

560705

560708

560706

Adalék vagy máshol

"Eternit lemez kompozíció" c. alkotás fotói

Fajó János krómacél cégfelirata
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
561120
Forrás
Typographia, 1984 április (116. évfolyam, 4. szám) 5. o.
Feltöltve
2024.05.15. 13:24
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 24.05.15. 13:24
Archív felvétel
Fajó János krómacél cégfelirata
Összesen 9 fotó

Műlap története

10 napja
1 új fotót töltöttem az "Eternit lemez kompozíció" műlaphoz
11 napja
Ády publikálta "Eternit lemez kompozíció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.