Jenbach Béla mellszobra

Miskolc, Széchenyi István utca 23.

Miskolc
Széchenyi István utca 23.

Avatás2024. május 11.

baraboly
2024.05.22. 16:07
A kétszázadik évadát ünneplő Miskolci Nemzeti Színház Déryné-szoborparkja újabb elemmel bővült. Déryné Széppataki Róza egészalakos szobra mellett szombaton avatták a terecske negyedik mellszobrát. Ezúttal a Miskolcon született színészt és librettistát, Jenbach Bélát illette meg a megtisztelő emlékezés. A 18 évesen Bécsbe költözött Jenbach színészi pályafutása mellett szövegkönyvíróként is dolgozott. E műfajban legnagyobb sikerét a Csárdáskirálynő szövegkönyvével érte el, amit Leo Steinnel közösen írt. Jenbach a harmadik felvonásban 3 ízben megemlítette szülővárosát, Miskolcot. Az operett hatalmas sikert aratott.

A szoborpark legújabb elemét Szanyi Borbála szobrászművész készítette, akinek már látható itt egy Jókainé Laborfalvi Rózát ábrázoló mellszobra (2010.)
Források:
Avatás: https://www.boon.hu/helyi-kultura/2024/05/miskolc-jenbach-bela-konyv-iro-szobor-avatas

baraboly műlapja

Cím alapján hasonló

"Jenbach Béla mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561001
Feltöltve
2024.05.13. 13:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

baraboly 24.05.13. 13:36

561006
Feltöltve
2024.05.13. 14:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

baraboly 24.05.13. 14:40

"Jenbach Béla mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561003
Feltöltve
2024.05.13. 13:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

baraboly 24.05.13. 13:36

"Jenbach Béla mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561000

561070
Feltöltve
2024.05.14. 14:28
EXIF információk...
FUJIFILM / X-T20
ƒ14/5 • 1/500 • 63.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

baraboly 24.05.14. 14:28

"Jenbach Béla mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
560997
Feltöltve
2024.05.13. 13:29
EXIF információk...
SONY / ILCE-7
ƒ63/10 • 1/125 • 43mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

baraboly 24.05.13. 13:29

"Jenbach Béla mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561005
Feltöltve
2024.05.13. 13:40
EXIF információk...
SONY / ILCE-7
ƒ63/10 • 1/125 • 55mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

baraboly 24.05.13. 13:40

"Jenbach Béla mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561004
Feltöltve
2024.05.13. 13:40
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / ILCE-7
ƒ63/10 • 1/80 • 70mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

baraboly 24.05.13. 13:40
Összesen 8 fotó

Műlap története

24 órája
A közösség publikálta baraboly "Jenbach Béla mellszobra" c. műlapját
24 órája
A "Jenbach Béla mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10 napja
1 új fotót töltöttem a "Jenbach Béla mellszobra" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.